Varga Mihály

Egyértelmű, kik lesznek a 2021-es költségvetés nagy nyertesei

Egyértelmű, kik lesznek a 2021-es költségvetés nagy nyertesei

Kétezer milliárd forint feletti állami beruházás - így próbálja élénkíteni a koronavírus-járvány negatív hatásaival szemben a gazdaságot jövőre a kormány, de 2020-ban is hasonló összegben tervezett végrehajtani egyedi nagyberuházásokatí, így itt többlet élénkítésről nem beszélhetünk. Közben a családok támogatása folytatódik, de többletsegítséget az eddig ismerteken túl szintén nem kapnak. A nagy járvány elleni védekezés valójában leginkább a költségvetési tételek átcsoportosítását, átcsomagolását jelenti. Kivételt képeznek ez alól nyugdíjasok: indul ugyanis a 13. havi nyugdíj visszaépítése 1 heti plusz juttatás keretében, a nyugdíjprémiumon felül.

Varga Mihály leleplezi a terveket: lesz nyugdíjprémium és indul a 13. havi nyugdíj

Varga Mihály leleplezi a terveket: lesz nyugdíjprémium és indul a 13. havi nyugdíj

4,8%-os GDP-növekedés, 3%-os infláció, 2,9%-os költségvetési hiány, 270 milliárd forintos (a GDP arányában 0,5%-os) központi tartalék, 2550 milliárd forintos Gazdaságvédelmi Alap, közel 3000 milliárd forintos Járvány Elleni Védekezési Alap, amibe beolvad lényegében az Egészségbiztosítási Alap - ez derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedd reggeli tájékoztatójából, melynek során átnyújtotta a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot Kövér Lászlónak. Jövőre lesz nyugdíjprémium is, valamint elindul a 13. havi nyugdíj visszaépítése. A zárószavazás július 3-ára vagy 6-ára várható az Országgyűlés elnökének elmondása szerint.

Kedden 10 órakor jön Varga Mihály nagy bejelentése

Kedden 10 órakor jön Varga Mihály nagy bejelentése

Varga Mihály kedden 10 órakor benyújtja a 2021. évi költségvetési törvényjavaslatot - derül ki a Pénzügyminisztérium sajtómeghívójából. Az eseményről a Portfolio élőben tudósít.

A legfontosabb adatok, amiket már most tudunk az Orbán-kormány keddi nagy bejelentéséből

A legfontosabb adatok, amiket már most tudunk az Orbán-kormány keddi nagy bejelentéséből

Az eredeti tervekhez képest egy hét csúszással, de még így is - a hagyományokhoz híven - nagyon korán ismerheti meg mindenki a 2021-es költségvetést, kedden ugyanis (a legutóbbi tervek szerint legalábbis) Varga Mihály pénzügyminiszter beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Az utolsó pillanatban felülvizsgált hiánycél, többletforrás az egészségügy átalakítására, a 13. havi nyugdíj finanszírozása, érdemben növekvő, 2550 milliárd forintos Gazdaságvédelmi Alap, 2000 milliárd forint feletti állami beruházás - néhány kiemelt fejlemény a jövő évi büdzséből. Összegyűjtöttük, hogy mit tudunk már most a kormány jövő évi terveiről.

Jelasity Radovánt választották meg a Magyar Bankszövetség elnökének

Tisztújító testületi ülést tartott ma a Magyar Bankszövetség, amelyen Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választották meg elnöknek. Az eddigi elnök, Becsei András alelnökként folytatja a munkát. Az ülésre Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenetet küldött.

Kiderült, mi nem tetszik a magyar kormánynak az EU gigantikus mentőalapjában

Kiderült, mi nem tetszik a magyar kormánynak az EU gigantikus mentőalapjában

A koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait, ezért minden tagállamnak közös érdeke, hogy gyors, arányos és igazságos intézkedések szülessenek uniós szinten is – jelentette ki Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek videókonferenciáján. A magyar tárcavezető kiemelte: a válságkezelő programok kialakításakor nagy hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek védelmére, a családok és a vállalkozások anyagi biztonságára. A Pénzügyminisztérium közleményéből az is kiderül, mit kifogásolt Varga Mihály az eddigi intézkedésekből.

Varga Mihály értékelte a friss GDP-adatot

Varga Mihály értékelte a friss GDP-adatot

A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés - írja értékelésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Itt a bejelentés: 420 milliárdnyi gazdaságfejlesztési EU-pályázat jön a koronavírus elleni védekezéshez

Itt a bejelentés: 420 milliárdnyi gazdaságfejlesztési EU-pályázat jön a koronavírus elleni védekezéshez

A szabad források felmérésével és a program gazdaságvédelmi szempontú újratervezésével, továbbá a gyengébb forintárfolyammal átszámolva összesen 420 milliárd forintnyi pályázati forrást szabadított fel a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból, amelyeket koronavírus miatti gazdaságvédelmi intézkedésekre fordít – jelezte az MTI-nek a mai kormánydöntés kapcsán Varga Mihály. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint ennek legnagyobb részét, 200 milliárd forintot a magyar Kurzarbeit támogatásra fordítják, de szintén jelentős lesz egy 110 milliárdos keretösszegű, 0%-os forgóeszköz hitel is.

Fontos bejelentést tett a Budapest-Belgrád vasútvonalról Varga Mihály

Fontos bejelentést tett a Budapest-Belgrád vasútvonalról Varga Mihály

Aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését, így hamarosan megkezdődhet a kivitelezési munka - tette közzé Varga Mihály, pénzügyminiszter a közösségi oldalán. A miniszter szerint a megállapodás feltételei előnyösek és biztonságosak Magyarország számára, a hitel fix kamatozású és előtörleszthető. Hozzátette, hogy a vasútvonal fejlesztésével Európa egyik logisztikai központjává válhat Magyarország.

Varga Mihály: újabb 100 milliárd forintnyi EU-pénz érkezik majd a büdzsébe

Varga Mihály: újabb 100 milliárd forintnyi EU-pénz érkezik majd a büdzsébe

Új Facebook-videóval jelentkezett ma Varga Mihály pénzügyminiszter azután, hogy a pénzügyi akciócsoportban áttekintették az EU-tól eddig megkapott és várhatóan érkező pénzek kérdését is. Rövid videójának lényege, hogy az idén eddig Brüsszelből már árutalt 300 milliárd forintnyi EU-támogatáson felül a következő időszakban további mintegy 100 milliárd forint átutalása várható, idén pedig összesen elérheti az 1300 milliárdot a pénzügyi transzfer.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.